A vétlen autós megsérült a karambolban.

Ittasan okozott balesetet Hévíz fideszes alpolgármestere szombaton – számolt be az RTL Híradó.

A riport szerint Kepli József János hivatali autójával hajtott Keszthely és Várvölgy között, amikor frontálisan ütközött a szemből érkező autóval. Az ütközésben a vétlen autós könnyebben megsérült és mindkét autó alaposan összetört.

Hévíz polgármestere azt mondta, hogy Keplitől tud a balesetről és azt is, hogy a szonda pozitív eredményt mutatott. Hozzátette, helyteleníti az ittas vezetést és reméli, hogy ha bebizonyosodik az alpolgármester felelőssége, akkor megtéríti a kárt, amit okozott.

Az RTL kereste az alpolgármestert is, de nem sikerült elérniük. Úgy tudják, a történtek után szabadságot vett ki. A csatorna információi szerint az ügyben a rendőrség büntetőeljárást indított.

A balesetről a rendőrség azt írta, hogy feltehetően a férfi ittassága miatt következett be.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

Alaposan összetört a Skoda, amiben utazott.



hvg.hu/MTI
Autó

Egy kisbusz és egy teherautó ütközött össze Fülöpjakab és Kunszállás