Az elmúlt nyolc évben vizsgált esetek közül alig két tucat végződött vádemeléssel.

Az elmúlt nyolc évben 1774 esetben indult nyomozás ?gépjármű kilométer-számláló műszer által jelzett érték meghamisítása? ügyében, de csak 21 esetben jutottak el vádemelésig, vagy pénzbírságig illetve bírósági megrovásig.

Felfüggesztett szabadságvesztést pedig mindössze egyetlen esetben indítványozott az ügyészség ilyen ügyben

? írja a Szabad Európa az Országos Rendőr-főkapitányságtól kikért adatokra hivatkozva.

A lap emlékeztetett, hogy Magyarországon 2012-től tették kötelezővé a gépjárművek kilométeróra-állásának rögzítését a műszaki vizsgákon, majd 2019-ben indították el a Jármű Szolgáltatási Platformot (JSZP), a magyarországi autók központi adatbázisát, amelyen keresztül ellenőrizhető a kocsik előélete.

A jelenlegi rendszer szerint ügyfélkapus bejelentkezést követően bárki rákereshet arra, hogy egy-egy autóban milyen óraállást rögzítettek. Az oldal segítség azoknak, akik használt autót akarnak vásárolni, hiszen a rendszám alapján nemcsak a kilométerórát lehet ellenőrizni, de a műszaki vizsgákon készült fotókat is meg lehet tekinteni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

Pedig aki ezt csinálja a börtönnel játszik, ha lebukik, akár egy évre is rács mögé kerülhet. Persze csak elvileg, a gyakorlat azt mutatja, hogy Magyarországon simán meg lehet úszni a nyilvánvaló óratekergetést.



hvg.hu
Autó

Nem csak kelet-európai specialitás a mindent 120 ezer kilométerre visszatekerünk filozófia.