A jármű sofőrje nem lassított, és csak az utolsó pillanatban rántotta arrébb a kormányt.

Hajszál híján tragédiával végződött egy rendőri helyszínelés az amerikai Galesburg egyik autóútján. Az egyenruhások éppen egy baleset miatt intézkedtek, amikor társukat kis híján elgázolta egy kamion. Az esetről felvétel készült.

A videón az látható, hogy a sárga mellényes rendőr a másik sávban várakozik autójában, majd kiszáll, és azonnal rohanni kezd az érkező kamion elől, amely ezután a hóval teli árokba hajt. Azt nem tudni, hogy a kamion sofőrje miért nem lassított, hiszen a rendőrautó megkülönböztető jelzést használva állt a sztrádán.

A rendőrök még vizsgálják, sértett-e valamilyen szabályt a kamionos.






A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


MTI
Autó

Több úton is sávlezárás van érvényben javítási munkálatok miatt. Van, ahol a kamerákat szervizelik.



hvg.hu
Autó

Azt nem tudni, hogy az autós megsérült-e az ütközés után.