Feltűnő formájú a legkisebb BMW szedán, ablakkeret nélkül ajtókkal azoknak, akinek egy sima limuzin már túl oldschool. Mindeközben viszont, annyira újvonalas, hogy elsőkerék-hajtású is, mint egy Mini. Új világban új formulákkal próbálkozik a BMW. Kipróbáltuk.

Alapvetően mitől számít manapság érdekesnek egy új autó? Elsőként és mindenekelőtt attól, ha Tesla. Vagy minimum elektromos. A tucatszámra felbukkanó rengeteg SUV mellett pedig talán még labdába rúghat egy-egy olyan modell, amelyről előre tudni, hogy valamilyen szempontból megosztó lesz. A BMW 2-es Gran Coupé erre tökéletes alany.







Nagyjából, aki csak az emblémát látja benne, annak is feltűnik, mert elég látványos a külső, ami ebben a színben valóban hasonlít is egy cápára. (Persze nem úgy, ahogy egy igazi cápa BMW az E24-es Hatos a maga korában.) Mindenesetre a forma tetszik vagy sem eltalált, mert nagyon megnézik.

A 2-es Gran Coupé tulajdonképpen kínai jövevény, amelyet ott 1-es Compact Sedan néven mutattak be még 2016-ban. A lépés teljesen érthető volt az akkorra Ázsiában és az USA-ban már meglehetősen népszerű Mercedes CLA és Audi A3 Sedan nyomdokain. Mivel egy az egyben nem mégse lehetett átültetni az európai piacra, hozzánk már elegánsabb 2-es Gran Coupé néven és némileg átszabott formával érkezett meg.

Kis kitérő, de a BMW-k mai formavilágára egyébként is jellemző a ?Kína miatt? sztenderd válasz. Mondván, azért kellenek az eltúlzott orrész, mert arrafelé nem feltétlen egyértelmű, hogyan nézett ki mondjuk 20 éve egy BMW, amelynek nyomán meglenne mindenkinek messziről, hogy nagyjából mi az, ami feltűnik a visszapillantó-tükörben.




A formán kívül ennek a BMW-nek a másik meglepetése – és egy hét tapasztalat alapján valóban sokakat meglepett – hogy bizony ez a BMW már nem hátsókerék-hajtású, de még csak nem is összkerekes, hanem az alapvetően a Minikhez köthető elsőkerék-hajtást kapta meg.

Ezzel tulajdonképpen el is jutottunk egy másik aspektushoz, miért is érdekes autó a 2-es Gran Coupé, hogyan lehet teljes értékű BMW-ként értékesíteni az alapvetően sportos hagyományt ápoló márka újdonságát. A fronthajtás persze már nem forradalmi újdonság a bajoroknál sem, amióta az új 1-es sorozat is ilyen, de úgy tűnik, azért lassan múlnak a hagyományos BMW-kről rögzült képek.




A nálunk járt Gran Coupé 220d jelentős méretű veséivel, agresszív első karosszéria-elemeivel, amelyek az M Sport-pakett részei a 4,53 méteres kupészedánt tényleg dinamikus jelenségnek mutatják. Ez is a cél, hogy a BMW 3-as sorozattal szemben azok a fiatalabb vevők, akik a formát talán felülpontozzák egy autóban, megfelelően attraktív autót kapjanak.

A belső tér annyiban más tészta, hogy itt már inkább a hagyományos BMW értékekkel lehet találkozni. Kicsiben is prémium: sok bőr és jellemzően puha tapintású műanyagok. Igaz, érdekes elsőre a nagyon keménynek tűnő sofőrülés, amelyet meg kell szokni. Ugyancsak váratlan a hátsó tér helykínálata, és a legkevésbé jó értelemben. Eleve a meglehetősen aprócska ajtónyíláson nehéz bejutni, de 180 centis – és nem fekve vezető sofőr mögött – alig lehet elférni. A panorámatető lehet, hogy elvesz a fejtérből, de csak behúzott nyakkal sikerült hátul ülni. A 430 literes csomagtartó korrekt méret, még ha kicsivel kisebb is, mint a közvetlen vetélytárs kecskeméti CLA Merci 460 litere.




A szokásos és fontos infotainment kiegészítők hozzák az iparági elvárásokat, az iDrive 7.0 Live Cockpit Professional rendszer az 5,1 colos sofőr előtti és 10,25 colos központi kijelzővel, ha nem is az új világ nyolcadik csodája mesterséges intelligenciára építő képességekkel, de továbbra is az egyik leghasználhatóbb rendszer a piacon. Az elrendezés logikája, a kezelhetőség, az általános gyorsasága tökéletes.

A 220d jelöléshez egy 4000-es fordulatnál 190 lóerős 400 Nm nyomatékú motor tartozik. Egy olyan turbódízel, amivel remek utazóautó a 2-es Gran Coupé. A motornak semmiféle gondot nem okoz az 1600 kilós autó mozgatása, a nyolcfokozatú automataváltó pedig hihetetlenül simán rakosgatja a megfelelő fokozatokat és gondoskodik az alacsony fogyasztásról is 5,9 l/100 km-rel.




A célcsoportnak viszont a futóműve talán kissé túl kemény. Az okát értjük, a BMW azt ígérte a 2-es modell speciális futómű trükkökkel oltja ki az elsőkerék-hajtású autók azon hajlamát, hogy a hajtás kiegyensúlyozatlansága miatt hirtelen gyorsításnál a nyomaték a saját útját keresve rángatja a kormányt jobbra-balra a sofőr kezében.

Technikailag a BMW-nél megoldották, hogy ezek az erők szabályozva legyenek, például a motor vezérlésébe integrálták az ESP-t, amely elvileg lerövidíti a beavatkozás reakcióidejét, de teljesen megszüntetni nem sikerült ezt a hajlamot. A precíz kormányzás teszi helyre igazán a dolgokat, mert érezni mi történik éppen a kocsi orránál, merre is van az előre. Nyilván egy számmal feljebb, a 3-as BMW már nem ilyen, ott egészen más szint a dinamikai balansz.







A 220d Gran Coupé összességben a BMW-től elvárt prémiumot adja ebben a kisebb modellben is. Összevetésben a stuttgarti rivális Mercedes CLA-val, ugyanakkor nem feltétlen áll jobban a kicsit nagyobb utasteret kínál a CLA-nál, ami nagyobb csomagtartót és egy kicsit talán egyedibb a kabinteret is ad. Igaz a Mercedes 220d csak 150 lóerős. A BMW 2-es Gran Coupé ebben az összeállításra összekonfigurált 16 millió forintos ára pedig kisebb kompromisszumok árán akár egy 3-as BMW-t is kiad. A komolyabb kérdőjelek inkább itt a márkán belül lehetnek a választásnál.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

A BMW 2-es sorozat Gran Coupéja nem lett azonnal a márka rajongótáborának kedvence, de mint látni egész jó tuningalap.



hvg.hu
Autó

Igen érdekes marketingüzenettel állt elő a bajor márka.