Az Aston Martin luxusmárkája csak néhány tucatot gyártott ebből az 5 méternél jelentősen hosszabb sportos szedánból.

Az Aston Martin 2009-ben úgy döntött, hogy feltámasztja az 1906-ban alapított és 1935-ben Le Mans-i 24 autóversenyt nyert Lagonda márkát, melynek eredménye egy 2014-ben leleplezett, nem kevesebb mint 5,39 méter hosszú sportos szedán lett.

Az 1976 és 1990 között gyártott Aston Martin Lagondának emléket állító 1 millió dolláros (294 millió forint) Lagonda Tarafból 2015-ben és 2016-ban mindössze néhány tucat készült, és ezek közül az utolsó példány most új gazdára vár.







A 2016 szeptemberében készült autó eddig mindössze 150 kilométert hagyott maga mögött és az Egyesült Királyságban kínálják eladásra.







A motorháztető alatt egy 5,9 literes V12-es benzinmotor található, mely egy nyolcfokozatú ZF automata váltón keresztül küldi 548 lóerős teljesítményét, illetve 630 Nm-es nyomatékát a hátsó kerekekre.







A 0-ról 100 km/h-ra 4,4 másodperc alatt felgyorsuló 2 tonnás Lagonda Taraf végsebessége 314 km/h.




 










Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!