Köszönőlevelet kapott az Országos Mentőszolgálat attól az autóstól, akit balesettől mentettek meg a mentők Vác környékén.

Néhány nappal ezelőtt egy figyelmetlen autós az M2 kosdi lehajtójánál elvétette az irányt, és forgalommal szemben akart felhajtani az M2-re. A mentők épp arra haladó egysége ezt észrevette, és megkülönböztető jelzést használva figyelmeztették. Végül a mentők segítségével tudott letolatni a veszélyes szakaszról.

A bajba került férfi levélben köszönte meg a segítséget, amellyel nagy eséllyel egy balesetet akadályoztak meg a mentők.

(Képünk illusztráció.)



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!