Levélben köszönte meg a sofőr, hogy időben figyelmeztették az életveszélyes mutatványra.

A férfi február 11-én este az M2-es kosdi lehajtóján szemből akart felmenni az autópályára. A felüljárón éppen akkor tartott arra Vác irányába egy mentőautó, és szirénával figyelmeztették az autóst.

Az autós félreállt a kocsijával, majd a mentő abban is segített, hogy a ?jelzéseik árnyékában? visszatolasson a veszélyes szakaszon. A férfi levélben köszönte meg a segítséget, és hozzájárult ahhoz, hogy a Facebookon is megosszák a történetet. (A képen nem ez az eset látható.)




Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

 



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

A forgalom ritmusának közel megfelelően ötvenes tempóval.



hvg.hu
Autó

Nem valami mágneses vihar miatt zavarodott meg egyszerre az autók elektronikája.