Nem okult az első esetből.

A borsodi rendőrök február 17-én a reggeli órákban az M3-as autópályán egy lengyel rendszámú tehergépkocsi román vezetőjével szemben intézkedtek.

Az autó platóján egy másik tehergépjármű volt a rakomány, így a sofőr által vezetett jármű súlya a megengedett legnagyobb össztömeget 2,1 tonnával haladta meg. A járőrök egy pihenőhelyre kísérték és 500 000 forint közigazgatási bírsággal sújtották a tetten ért sofőrt – írta a police.hu.

A férfi nem okult az esetből, ugyanis a járőrök a déli órákban már az autópálya igrici pihenőhelyénél figyeltek fel ismét a járműre. Újból megállították és újabb 500 000 forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték. A sofőr ekkor már lepakolta szállítmányát és e nélkül hajtott tovább.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

Újabb horrorszerelvényt kaptak el a rendőrök.



hvg.hu
Autó

Beindult az autószállító karavánok szigorított ellenőrzése.