Ebből a 90-es évekbeli 911-es típusból nem sok hagyta el a gyártókaput.

A Porsche 1989-ben mutatta be a 911-es sportkocsi 964-es sorozatát, mely 1994-ig 250-360 lóerős változatokban készült. Ma már egyre ritkábban látni az utakon ilyen Porschékat, a széria 911 Carrera 2 WTL Cabriolet változatából pedig eleve kevés, mindössze 1 200 példány készült.

És most éppen egy ilyen autót kínálnak eladásra, ráadásul egy olyan 1992-es példányt, melynek első tulajdonosa a tavaly novemberben 60 évesen elhunyt argentin focilegenda, Diego Maradona volt.




A Works Turbo Look kivitelű és eddig mintegy 123 ezer kilométert futott kabrió Porsche 911 Carrera 2 a Bonhams aukciós cég március 3-i párizsi árverésén kerül kalapács alá, az értékét előzetesen mintegy 54-72 millió forintra becslik.







A hátsókerék-hajtású sportkocsi hátul található léghűtéses boxermotorja 250 lóerős teljesítményt, illetve 310 Nm-es nyomatékot állít elő 3,6 literes lökettérfogatból.




Az ötfokozatú kéziváltós 911-es 5,7 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/h-ra, a végsebessége 260 km/h.




 




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!