Vannak lehetőségek, akinek a nem elég a gyári.

Az Abt cég régi harcostársa a Volkswagen-csoportnak és most elérhetővé tették számtalan modell számára a legegyszerűbb tuningot.

Nem feltétlen a legolcsóbban, mintegy 1000 euróért – 358 ezer forint – kínálnak olyan kis elektronikai motorvezérlő egységet, amellyel kicsit meg lehet növelni a motorok teljesítményét.

Például az 1.5 literes Volkswagen 8-as Golf alapból 150 lóerős, ami egyáltalán nem kevés, de az Abt kis tuningja révén máris egy 190 lovas kocsit lehet belőle faragni némileg nyomatékosabb motorkarakterrel egyetemben.

Az Abt egyébként azt írja a fogyasztás növekedésétől sem kell tartani, mert a nyomatékosabb motor miatt a váltó hamarabb kapcsolja a magasabb fokozatokat, amelynek révén a fogyasztás nem növekszik.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

A német autógyártó egyre jobban elmélyül a maga teremtette mátrixban és a „Neo projekt” után egy újabb forradalminak ígért fejlesztésen dolgozik.



hvg.hu
Autó

A képen látható autó vélhetően az egyetlen ilyen szokatlan ajtós Volkswagen Golf a milliónyi wolfsburgi kompakt autó között.