Még a szabálytalankodó járművet is be tudta azonosítani a rendőrség.

A közösségi médiára feltöltött felvétel alapján indított vizsgálatot a rendőrség: a videón az látszott, hogy február 16-án egy autós meg akart előzni egy buszt, de mivel rosszul mérte fel a távolságot, épphogy be tudott vágni a busz elé, majd a járdára hajtott.

Bár végül senki nem sérült meg az életveszélyesen előző sofőr miatt, az autót is tudták azonosítani, az ügyben pedig szabálysértési eljárás indult ? írja a police.hu.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!