Mivel csak online lehetett egy ideje időpontot foglalni, a két központi vizsgabázison sokan előre lekötötték talonba az időpontokat.

Új időpontfoglalási rendszert vezettek be a fővárosi kormányhivatal Mozaik utcai és Vas Gereben utcai műszaki vizsgaállomásán – közölte Budapest Főváros Kormányhivata.

A fővárosi kormányhivatal közleménye szerint az új rendszerben a foglalás véglegesítése után már nem lehet abban adatokat módosítani, valamit átírni vagy törölni a megadott alvázszámot. Csak a foglaláskor rögzített adatokkal rendelkező járművet fogadják a vizsgára.

A kormányhivatal szerint ezzel a lépéssel csökkennek majd az időpontokkal való visszaélések, és felgyorsulhat az ügyintézés.

Kiakadtak a kereskedők, mert két hónap forgalomba helyeztetni egy behozott autót

Sok autósnak jelentett könnyebbséget, hogy meghosszabbították azt az időtartamot, ami alatt műszaki vizsgára vihetik a veszélyhelyzet alatt lejárt engedélyű járművüket, vagyis érvényes műszaki nélküli autóval is közlekedhettek. A halasztás egyik járulékos következménye azonban az, hogy csak belföldön érvényes.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

Sok autósnak jelentett könnyebbséget, hogy meghosszabbították azt az időtartamot, ami alatt műszaki vizsgára vihetik a veszélyhelyzet alatt lejárt engedélyű járművüket, vagyis érvényes műszaki nélküli autóval is közlekedhettek. A halasztás egyik járulékos következménye azonban az, hogy csak belföldön érvényes.



hvg.hu
Autó

Mostantól autónként akár 30 ezer eurós bírságot is kiszabhat egy nemzeti hatóság egy autógyártóra, ha az megsérti a típusjóváhagyási jogszabályokat, például az autója károsanyag-kibocsátása a valóságban magasabb az engedélyezettnél.