Mindössze négy napot töltött kórházban Forma?1-es pilóta, a csapat szerint néhány nap pihenés után tovább folytathatja az edzéseit.

Hétfőn elhagyhatta a kórházat a kétszeres Forma?1-es világbajnok Fernando Alonso, aki állkapocstörést szenvedett múlt csütörtökön, amikor kerékpáros edzés közben elütötte egy autó.

A 39 éves versenyzőt a baleset után egy svájci kórházban megműtötték, hétfőn pedig a Cuatro televíziós társaság a Twitteren két olyan fotót közölt, amelyen az intézményt elhagyó Alonso volt látható.

A spanyol pilóta csapata, az Alpine egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt Alonsóval kapcsolatban, de a baleset után arról számolt be, hogy a versenyző néhány nap pihenés után tovább folytathatja az edzéseit és a felkészülést az idei szezonra, visszatérése nincs veszélyben.

A 2005-ös és a 2006-os esztendő világbajnoka 2018 végén távozott az F1-ből, tavaly indult a Dakar-ralin, de kipróbálta már magát az egyesült államokbeli IndyCar sorozatban is, a legendás 24 órás Le Mans-i viadalt pedig 2018-ban és 2019-ben is megnyerte.

Alonso az idén tér vissza az F1-be, amelynek idénye március 28-án, Bahreinben kezdődik.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


MTI / hvg.hu
Autó

A pilótát kerékpározás közben ütötte el egy kocsi.



hvg.hu
Autó

Nem megerősített hírek szerint töréseket szenvedhetett.