Öten feltehetően ittasan vezetettek, közülük egynek vezetői engedélye sem volt, míg egy másik sofőr balesetet okozott. A hatodik ellenőrzött járművezető eltiltás hatálya alatt közlekedett egy kisteherautóval.

A rendőrök Mosonmagyaróváron 2021. február 13-án a hajnali órákban egy 19 éves újrónafői sofőrt igazoltattak, akiről megállapították, hogy vezető engedélye nincs, illetve a vele szemben alkalmazott alkoholteszter is pozitív értéket jelzett. A fiatalembert elfogták, és további mintavételre a rendőrkapitányságra előállították.

Ezt követően Győrújfalu belterületén 8 óra 15 perckor egy helybéli járművezetőt, Csornán 16 óra 45 perckor egy himodi sofőrt, majd 23 óra 50 perckor egy győri gépkocsivezetőt igazoltattak. Mindhárom férfinél pozitív lett az alkoholteszter. Az ellenőrzött férfiak vezetői engedélyét a helyszínen bevonták, elfogták, majd a helyi rendőrkapitányságra további mintavételre előállították őket – olvasható a police.hu-n.

Nem ezek voltak csak a kirívó esetek: Szakonyban, a Fő utcán 12 óra 10 perckor a soproni egyenruhások egy 22 éves büki férfit ellenőriztek, aki egy rendszám nélküli kisteherautóval közlekedett. Az igazoltatásakor a rendőrök megállapították, hogy a fiatalember nem rendelkezik vezetői engedéllyel, mivel őt a Kőszegi Rendőrkapitányság a vezetéstől eltiltotta, ezért őt elfogták, majd őrizetbe vételét követően a megyei rendőr-főkapitányság fogdájába vitték.

Mórichida felől Tét irányába közlekedett a 8419-es számú úton 2021. február 13-án 11 óra 40 perckor Volkswagen típusú gépjárművével egy győri férfi. Haladása során 3. kilométerszelvényt elhagyva ? feltehetően figyelmetlensége és ittassága miatt ? áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol félfrontálisan összeütközött a vele szemből érkező Opellel. A Volkswagen sofőrjénél pozitív értéket mutatott az alkoholteszter. A baleset során az okozó jármű vezetője és utasa, valamint a vétlen autó sofőrje is megsérült, őket a mentők kórházba vitték. Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárásban vizsgálja a baleset körülményeit.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!