Az Amazon és Ford által is pénzelt cég európai üzemére keres megfelelő helyet.

Az alapvetően még mindig elég ismeretlen amerikai Rivian nagyjából három éve bukkant fel a piacon mint egy olyan innovatív és meglehetősen sok befektetőt vonzó cég, amely a Teslához hasonlóan elektromos autókat gyártana. Az egyelőre tényleges modellek nélküli autógyártó jelenleg ott tart, hogy akár idén tőzsdére léphet, és ennek nyomán a cég piaci értéke meghaladhatja az 50 milliárd dollárt is.

A Rivian csak egy komolyabb megrendeléssel rendelkezik, ugyanakkor a hírek szerint máris gyáregységet létesítene Európában. A Bloomberg hírügynökség szerint a gyártó Magyarországon, Németországban illetve az Egyesült Királyságban tanulmányozza a telephely lehetőségeket. A cég számára a JLL nevű, amerikai, ipari ingatlanokra specializálódott szolgáltató keresi a helyszínt.

A cég legnagyobb megrendelése saját 700 millió dolláros befektetőjétől az Amazontól származik, méghozzá 100 ezer darab furgon formájában. A Palo Alto-i székhelyű techcég 2030-ra alternatív hajtású járművekre cserélné teljes járműflottáját, amihez a Riviant választották gyártónak. A Rivian által készített furgonok már tesztjelleggel futnak is Kaliforniában. Az Amazon-logóval díszített elektromos autók pontos megahajtásáról, hatótávjáról sokat még most sem tudni, a felépítményükben viszont követik a hagyományos kiszállítóautók jellegét.





A Bloomberg forrása szerint egyébként elsőként éppen ez az áruszállító lehet Európában is az a modell, amelyet gyártanának, hogy a 100 ezer darabos vállalásnak minél előbb eleget tegyenek.

A Riviannak a kisáruszállítón kívül két modellje lesz majd a kínálatban: R1T néven egy pickup, és R1S néven egy szabadidő-autó. Jóllehet a járművek még mindig csak gyártás előtt állnak, már most felhívták magukra a piac figyelmét például olyan egyedi konstrukciós megoldással, amelynek révén gyakorlatilag helyben megfordul az autójuk.





Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

A tisztán elektromos hajtású autók eladásai például 500 százalékkal növekedtek 2020 utolsó három hónapjában Németországban.



hvg.hu
Autó

Komolyan visszaesett a hibrid és elektromos autók eladása januárban.