Megérkezett hazánkba a francia gyártó egyedi vonalvezetésű kupé divatterepjárója.

A Citroën 2004-ben dobta piacra a Volkswagen Golf és az Opel Astra méretkategóriájában szereplő kompakt modelljét, a C4-et, amelynek második generációja 2010 és 2018 között volt kapható, és amely C4 Cactus néven crossover testvérmodellt is kapott.

Tavaly nyáron lehullott a lepel a teljesen új harmadik generációról, mely sokak meglepetésére egy kupé szabadidőautó, és amely Év autója 2021 finalista újdonság már Magyarországon is elérhető.




Legolcsóbban 7,1 millió forint ellenében lehet új C4-esünk, ennyibe kerül ugyanis a 130 lóerős 1,2 literes benzinmotorral és hatfokozatú kéziváltóval szerelt Feel alapmodell. A nyolcfokozatú automata váltó felára 700 ezer forint.

Ugyanennek a motornak a 155 lóerős változata már csak automata váltóval készül, és Shine felszereltségi szinttel minimum 9,4 millió forinttól indul. A 130 lóerős 1,5 literes dízelmotorral, automata váltóval és Feel alapfelszereltséggel rendelkező gázolajos C4 alapára 8,3 millió forint.




A 136 lóerős villanymotort és 350 kilométeres hatótávot biztosító 50 kWh-s akkumulátort felvonultató elektromos változat, a Citroën ë-C4 magyarországi alapára 10,8 millió forint. 100 kW-os villámtöltő esetén akár 30 perc alatt megoldható az akkumulátor 0-ról 80 százalékra történő feltöltése.

A 4,36 méter hosszú és 2,67 méteres tengelytávolságú Citroën C4 kiviteltől függően 1,2-1,5 tonnát nyom a mérlegen, csomagtartója 380 literes.




 




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!