Két év múlva a Google Android rendszere fut majd az amerikai márka autóinak infotainment-rendszerein.

A Ford hétfőn bejelentette, hogy hatéves partnerségi megállapodást kötött a Goolge-lal, amelynek keretében a internettechnológiai cég rendszerét használja majd több szinten is. A Google Cloud Platformja lesz az amerikai autógyártó felhő alapú szolgáltatásainak szállítója, ami egyben azt is jelenti, hogy a Microsoft, amellyel régóta a dogozott együtt, elesik a megbízatástól.

A Google?Ford-partnerség része az is, hogy a gyártó autóiba két év múlva már a Google, meseterséges intelligenciájával és adatelemző technológiájával megtámogatott újfajta fedélzeti szoftverei kerülnek. A két vállalat ugyan nem osztotta meg a szerződés pénzügyi részleteit, de alapvetően a Ford felhasználói díjat fizethet majd a Goolge-nak a szolgáltásaik után.

A Fordokban eddig a Microsoft Microsoft Sync szintén felhőalapú rendszere futott, és mint a Bloombergnek David McClelland, az autógyártó stratégiai és partnerségi alelnöke elmondta, az internetes óriáscég nem egyszerűen tranzakciós kapcsolatot ajánlott a Fordnak, hanem partnerséget. A Google révén máris létrehoztak a Team Upshift elnevezésű részleget, amely a Ford digitális szolgáltatásainak továbbfejlesztésén kezdett dolgozni.

A villanyautósokra is gondol már a Google Maps

A Tesla ugyan a legutóbbi negyedik negyedévében nagyobb profitot és eladásokat realizált, mint egy évvel korábban, azonban a nyeresége első sorban a szén-dioxid-kvótáinak értékesítéséből származott.

A gyakorlatban a Goolge különböző szolgáltatásai ? például a Maps, az Assistant hangalapú rendszer vagy az applikációs áruház ? kifejezetten a Ford autóira optimalizálva működnek majd,

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

Szimulátorjátékosokat kért fel a Ford, hogy mondják el, milyen lenne a számukra tökéletes jármű.



hvg.hu
Autó

Mondhatni több minőségi kategóriát átugrottak a csapatszállító kisbusszal.