A téli és a nyári autógumi eladások is csökkentek, viszont a négyévszakos garnitúráké komoly növekedést mutat.

Tavaly a magyarországi személygépjármű-gumiabroncspiac 7 százalékkal csökkent 2019-hez képest. A nyári abroncsok forgalma 3 százalékos, a téli abroncsoké 12,8 százalékos mínuszban volt, míg a négyévszakos abroncsok forgalma 28,4 százalékkal nőtt ? közölte az értékesítések alapján a Continental magyarországi vállalata.

Az általános trendeknek megfelelően egyébként a szabadidő-autókra való abroncsok piaca továbbra is növekedett 6 százalékkal, egyben a kerékátmérők is növekednek folyamatosan. Tavaly a 17 colos vagy még nagyobb átmérőjű gumik jelentették a növekedés motorját. Ennek kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a valóban extrém méretű, akár 20-23 colos mérettartományban 17 százalékos volt a növekedés.

A téli gumiknál komoly visszaesés volt tavaly 12,8 százalékkal, amiből ráadásul a személyautók 14 százalékos visszaeséssel vették ki a részüket, itt még az SUV-k esetében is csökkenés volt. Itt a kerékméret a téli ballonosabb gumik miatt kevésbé feltűnően növekszik, mindössze a 18 colos méretosztályban tudott a forgalom nőni, de itt is alig 1,6 százalékkal.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


MTI / hvg.hu
Autó

Kötelező lesz QR-kódot rakni rájuk, amelyekkel pluszinformációkhoz lehet hozzájutni, és a maximális futásteljesítményt is fel kell majd tüntetni.



hvg.hu
Autó

A hazai listában téli és négy évszakos abroncsok egyaránt szerepelnek.