Vázoljuk, hogy álcázás nélkül körülbelül hogyan mutat a csehek új kisautója.

A Skoda 1999-ben mutatta be az első Fabiát, melyből aztán 2007-ben jött ki a második generáció, amit 2014-ben követett az aktuális harmadik generáció. Utóbbi ráncait 2018-ban varrták fel a csehek, és már nem kell sokat várnunk a negyedik generáció leleplezésére.

A kereskedésekbe várhatóan valamikor a nyár végén begördülő negyedik Fabia közúti tesztjei már javában folynak. A több-kevesebb álcázófóliát viselő prototípusokról készített kémfotók alapján egy orosz designer, Nikita Chuiko ilyennek rajzolta meg az érkezőben lévő modellt:


?




A típus az elődjénél nagyobb méretű, körülbelül akkora, mint a konszern-testvér Volkswagen Polo, illetve Seat Ibiza, mely német és spanyol modellek egy ideje már arra az újabb platformra épülnek, melyre a Fabia csak most fog áttérni.


?




Az utastérben újdonságnak ígérkezik az analóg műszereket váltó teljesen digitális műszeregység, a motorháztető alatt pedig maradnak az 1 literes 3 hengeres benzinmotorok. Utóbbiak közül az erősebb példányok várhatóan megkapják az Octavia lágyhibrid technikáját, melynek köszönhetően a korábbiaknál kevesebbet fognak fogyasztani.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!