Nagyjából száz, hosszú hatótávú Tesla Model 3-as tenné ki a hajó akkumulátorkapacitását.

2021 júniusában tervezik átadni a Három-szurdok-gát 1 nevű utasszállító elektromos hajót, amelyet egy 7,5 MWh-s akkumulátor lát majd el elektromos energiával. Összehasonlításképpen ez nagyjából 100 darab, nagy hatótávú, 74 kWh-s nettó kapacitású (560 kilométers hatótávú) Tesla Model 3-as akkumulátorával egyenlő érték.

A projekt részben demonstrációs célokat szolgál és a kínai Közlekedési Minisztérium támogatásával építi egy helyi vállalkozás. A hajó tervezését a Changjiang Ship Design Institute (CSDI) vállalta magára és a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója a kínai CATL biztosítja a hajó áramellátását szolgáló 10 000 cellából álló akkumulátor egységet.

Pontos részleteket az elektromos hajó műszaki egyésgeiről még nem árultak el, de az akkumulátor-gyártó CATL annyit közölt, kétféle töltési móddal is lehet majd a hajó akkumulátorait tölteni, de erre vonatkozóan milyen időintervallumról lehet szó nem adtak hírt.

A biztonság miatt egyébként a rengeteg akkucellát négy külön rekeszre osztják, valamint egy külön, csak vészhelyzetre használt akkumulátoregység is lesz a hajón.





A többszintes hajó a Jangce folyón fog egynapos turistautakat kiszolgálni. A működtetése nyomán úgy számolnak évente 17 tonna nitrogén-oxiddal kevesebb kerül majd a légkörbe az elektromos hajó üzemeltetésével – írja a Maritime Executive oldal.

A jelenlegi legnagyobb elektromos konténerszállítón egy 7 MWh-s akkumulátor teljesít szolgálatot, amelyet egy norvég műtrágyagyártó számára építettek.  A legnagyobb akkumulátoros komp pedig az Ellen nevű hajó, amelyen egy 4,3 MWh-s kapacitású akkumulátor van és Dániánál hajóznak vele.  

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

Megint a villanyautósok jártak jól, de végül is logikus módon.



hvg.hu
Autó

A Google Maps képes egy útvonal tervezésénél kijelölni az ideálisan útba eső töltőpontokat, és kalkulál a töltési idővel is. De nem használhatja bárki.