Ebből a nyitható tetejű olasz sportkocsiból mindössze hét példány készült.

2012-ben a Genfi Autószalonon mutatkozott be az Alfa Romeo Disco Volante, amely nem más, mint egy a milánói Carrozzeria Touring által a 2007-ben debütált Alfa Romeo 8C Competizione alapjaira épített, alig nyolc példányban készült sportkocsi.

Az 1952-es Alfa Romeo 1900 C52 Disco Volante szellemiségét megidéző típusból négy évvel később megérkezett a nyitható tetejű változat, az Alfa Romeo 8C Spiderre épülő Alfa Romeo Disco Volante Spyder. És most ebből a mindössze hét példányban készült roadsterből Németországban eladóvá vált az egyik alig használt darab.







A mellékelt képeken látható autó 2017 júniusában utolsóként készült a hét példány közül és azóta alig 3 530 kilométert hagyott maga mögött.










A kívül vörös, belül fekete autó mozgatásáról egy 4,7 literes V8-as szívó benzinmotor gondoskodik, mely egy hatfokozatú váltón keresztül juttatja 450 lóerős teljesítményét, illetve 480 Nm-es nyomatékát a hátsó kerekekre.







A 0-ról 100 km/h-ra mintegy 4,2 másodperc alatt felgyorsuló kocsi végsebessége 290 km/h.




 




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!