A legújabb Panamera Turbo S több mint két másodperccel ment jobb időt, mint az elektromos Taycan.

A Panamera és a Taycan lényegében egymás testvérei mégis nagyon eltérő karakterek. Az egyik egy hagyományos GT luxusautó, míg a Taycan az elektromos úttörője a német márkának.

Ugyanakkor egyfajta versengést is jelent a két hajtási mód a két autó között. Mivel mindkettő kellően sportos is, ezért illik versenypályán is meggyőzően teljesítenie a modelleknek. Az előny eddig, az elektromos változatnál volt, amely ezidáig a leggyorsabb szedán volt a Michelin Racewayen az USA-ban. A pályarekordját 1 perc 31.51 másodperccel futotta meg a 4,1 kilométer hosszú aszfaltcsíkon.





Most, hogy megjelent a közutakon a Panamera Turbo S legfrissebb generációja is, ezt is elvitték ugyanide, hogy összemérjék a két kocsi idejét. A benzinmotoros Panamera pedig 2,37 másodperccel jobb időt ért el a 761 lóerős Taycannál.





A Panamera ugyan “csak” 630 lovas, de úgy tűnik a karaktere a benzinmotornak jobban illett a pályához. A Panamera Turbo S egyébként 2,9 másodperc alatt van 100-as tempón és 315 kilométer per óra a végsebessége. Egy 4.0 literes, V8-as, ami hajtja duplaturbós a motorjának maximális nyomatéka 820 Nm. Egy ilyen modell ára pedig nem mellesleg 200 ezer euró (70 millió forint) környékén van.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


Demeter Péter
Autó

A német gyártó benzines csúcsautóját és az elektromos übermodellt egyszerre hozta el Magyarországra is egy pár órás próba erejéig.



Demeter Péter
Autó

A Panamera Sport Turismo talán a Porsche leginkább rétegautónak tekinthető modellje. A luxusautók kategóriáján belül bőven értelmezhető családi sportkombi egyszerre egy főúri nagyautó extra csomagtérrel és egy komoly képességű közúti veszedelem, akár 80 milliós árral. Kipróbáltuk a megújult szériáját.