A támogatást igénylők többsége a legolcsóbb kocsikra kér pénzt.

Háromszor annyian igényelték a nagycsaládos autóvásárlási kedvezményt tavaly, mint előtte. Erről Varga Mihály pénzügyminiszter számolt be szombati Facebook-bejegyzésében. A miniszter szerint már 20 ezer család vásárolt állami támogatással autót, többségük a legolcsóbb típusokra kért támogatást.

A költségvetés 50 milliárd forintot biztosított a támogatásokra. A legnépszerűbb márkákról ábrát is közzétett a miniszter:






A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


MTI
Gazdaság

Mostanra a lízingcégek már 15,8 milliárd forinttal finanszírozták a vásárlásokat a nagycsaládosok autóvásárlását támogató állami programban.



hvg.hu
Autó

15 ezer autót vettek kedvezménnyel egy év alatt a nagycsaládosok, 35 milliárd forintnál jár a támogatási kedvezmények kifizetése.