Index – Belföld – A január végi szigorítás előtt még próbálkozott néhány horrorkaraván

általa megosztva admin
Kategória:


Kilenc túlterhelt járműszerelvényt, azaz hétköznapi nevén horrorkaravánt, vagy rendőrségi zsargonnal mondva transzformert szűrtek ki a forgalomból az egyenruhások 2021. január 18. és 24. között Csongrád-Csanád Megyében ? adta hírül a police.hu.

A rendőrség beszámol róla, hogy a tengelysúlyméréseik után

a járőrök összesen kétszázhetvenezer forint helyszíni bírságot szabtak ki a szabályszegő sofőrökkel szemben, valamint intézkedtek a vontatott járművek túlsúlyának megszüntetéséről is. 

A megengedett legnagyobb össztömeget túllépő járművek a szerkezeti sérülés lehetősége miatt

balesetveszélyessé válhatnak, ezenkívül nehezebben is lehet őket irányítani.

Az Index korábban megírta, hogy az utóbbi években nagyon elszaporodtak a horrorkaravánok a magyar utakon, és emiatt idén január 31-tól szigorítják a KRESZ-t emiatt. 

Bezárul nálunk egy kiskapu, mellyel nagyot szakított a román használtautó-piac. Eddig ugyanis pár tízezres bírsággal meg lehetett úszni az össztömegtúllépést.

Akár félmillió forintos közigazgatási bírságot is kiszabhatnak a rendőrök a szabálytalanul vontató, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvényekre akkor is, ha azok személy- vagy kisteherautókból állnak.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzéseknél a rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a túlsúlyos trélerek kiszűrésére a közlekedés biztonsága érdekében. 

A rendőrségnek alaposan meggyűlik a baja a ?Transzformerekkel?.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.