A Tesla ugyan a legutóbbi negyedik negyedévében nagyobb profitot és eladásokat realizált, mint egy évvel korábban, azonban a nyeresége első sorban a szén-dioxid-kvótáinak értékesítéséből származott.

Az amerikai gyártó szerdán tette közzé legutóbbi negyedéves jelentését, amely után a papírjainak értéke 2 százalékkal esett a tőzsdén a napközbeni forgalomban, majd zárás után további 5 százalékot gyengült.

Az autógyártó részvényeinek ára így is közel 700 százalékkal emelkedett az elmúlt egy évben, ám úgy tűnik, a piac jobb eredményeket várt az elektromosautó-gyártótól annak ellenére is, hogy a nettó profitja 132 millió euróról 369 millióra nőtt október és az év vége között. A jelenlegi trend szerint azonban a gyártó első sorban az alacsonyabb haszonkulcsú Model 3 és Model Y eladásait tudta növelni. A negyedik negyedévi haszon ráadásul 267 millió dollárral csökkent az Elon Musknak járó bónusz miatt.

A másik negatív pont a piac számára, hogy a Tesla továbbra is főként a CO2-kibocsátási kvóták eladásával keresi a pénzt. A negyedik negyedévének teljes, 575 millió dolláros üzemi eredményében 401 millió dollárt jelentett a kvótakereskedelemből befolyt összeg.

Minderre egyébként azért van lehetősége, mert az autógyártók szabadon vásárolhatnak egymástól szabad CO2-kvótát, hogy elkerüljék a magas károsanyag-kibocsátás miatti bírságokat. Mivel a Tesla csak elektromos autókat gyárt, de kibocsátási jogokkal ugyanúgy rendelkezik, mint egy hagyományos autógyártó, ezért extra bevételekre tehet szert ezek eladása révén.

A tőzsdei beszámolóhoz csatolt értékelésében a cég a jövőre vonatkozóan kiemelte, hogy „többéves távlatban” 50 százalékos gyártási növekedéssel számolnak, amelyet 2021-ben meg is haladhatnak. A Tesla az elmúlt negyed évében egyébiránt 187 570 autót értékesített, ezzel alig félezer autóval maradt alatta az éves célként kitűzött félmilliós darabszámnak.

Mindeközben a Teslának azzal is számolnia kell, hogy a piaci verseny kezd kiszélesedni, mert a hagyományos autógyártók, mint a Volkswagen jelentős elektromos modelloffenzívát indított. Ennek már látszanak hatásai leginkább Európában, ahol a Volkswagen ID.3 például Norvégiában, Hollandiában két meghatározó villanyautós piacon már vezette az e-autós eladásokat novemberben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


MTI / hvg.hu
Autó

A világ egyik legnagyobb autógyártójának főnöke szerint az új autóipari sztárok, mint a Tesla, annyira túlértékeltek a tőzsdéken, hogy a hagyományos gyártók nem tudnak elegendő tőkét vonzani a fejlesztéseikhez.



hvg.hu
Autó

Akkor vélhetően nagyon hasonlóan nézne ki.