Az újdonság még a gyengének abszolút nem mondható M5 Competitionnél is nagyobb teljesítményű.

A BMW nem sokkal a faceliftes 5-ös széria leleplezését követően, tavaly júniusban mutatta be a felfrissített sportmodellt, vagyis az új M5-öst. Az új fényszórót, hűtőrácsot, lökhárítókat és felniket kapott típus 4,4 literes biturbó V8-as motorja a korábbiakhoz hasonlóan 600 lóerős teljesítményt, illetve 750 Nm-es nyomatékot ad le, ami 3,4 másodperces 0-100-as gyorsulást tesz lehetővé.

A 625 lóerős és 7 milliméterrel ültetett futóműves eddigi csúcsmodell M5 Competition 3,3 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet, és a 2 450 euróba kerülő opcionális M Driver’s Package csomaggal 305 km/h a végsebessége.


BMW M5 Competition


?




A bajor gyártó tarsolyában azonban akad egy még az M5 Competitionnél is izgalmasabb 5-ös modell, a hivatalosan most leleplezett M5 CS, mely a BMW valaha készült legerősebb sorozatgyártású közúti autója.




A jól ismert motorban találtak még 10 extra lóerőt, így a teljesítmény 635 lóerőre nőtt, a csúcsnyomaték azonban változatlanul 750 Nm.




A karbonkerámia fékekkel és sportülésekkel felvértezett újdonság 70 kilogrammal könnyebb az M5 Competitionnél. Az 1 825 kilogramm tömegű M5 CS kereken 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra, a 0-200-as sprintet 10,4 másodperc alatt tudja le, elektronikusan korlátozott végsebessége pedig 305 km/h.







A finomhangolt Competition futóműves újdonság 20 colos egyedi könnyűfém felnijein Pirelli P Zero Corsa abroncsok feszülnek.




A limitált mennyiségben gyártandó, négyszemélyes kivitelű BMW M5 CS alapára 180 400 euró (65 millió forint), a forgalmazás tavasszal kezdődik meg. Összehasonlításképp, a BMW M5 Competition 129 900 eurótól (46,8 millió forint) indul.




 







Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!