Egy kevés dízelt mindig öntöttek a vízhez, hogy ne lehessen észrevenni a csalást.

Egy veszprémi férfi feljelentése kapcsán indult nyomozás négy kelet-magyarországi férfi ellen, akik gázolajként árultak kannákba töltött vizet. A férfi tavaly májusban vásárolt tőlük nagymennyiségű gázolajat igen kedvezőnek tűnő, literenként 200 forintért.

Az eladók azzal magyarázták a kedvező árat, hogy egy építkezésen dolgoznak és megmaradt 1000 liter gázolajuk. A vevő lecsapott a lehetőségre és 43 műanyag kannában a teljes készletet megvette – írja az eset kapcsán a police.hu oldal.

A kannákat valamennyire ellenőrize, hogy azokban ténylegesen gázolaj van-e. Napokkal később azonban, miután az egyik munkagépét feltöltötte, a gép motorja meghibásodott. Ekkor jött rá, hogy a kannákban döntő részben víz van, amelyekhez egy kis gázolajat kevertek. A férfinak 200 ezer forint kára keletkezett.

Az eladókat megkereste a férfi, akik megjegyzéseket tettek rá és lerakták a telefont. A veszprémi nyomozok végül négy férfit kaptak el és gyanúsítottak meg az üzemanyagcsalással. A nyomozás során kiderült az is, hogy a négy férfi korábban Nyíregyházán és Tószegen is hasonló módszerrel adott el üzemanyagot, a fenti ügyhöz hasonló értékben.

A veszprémi rendőrök a nyomozást lezárták és átadták az ügyet az illetékes ügyészségnek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

Ha valaki félretankol, akkor még nem biztos a katasztrófa. Kivéve persze így.



hvg.hu
Autó

Annyira fontos volt az Audiban ülő sofőrnek legyőzni a BMW-vel hajtó másik autóst, hogy minden eszközt megragadott.