David Hasselhoff ereklyéi kerültek kalapács alá.

David Hasselhoff amerikai színész fénykorának több tucat emléktárgyát, köztük a Knight Rider-sorozatból ismert beszélő autó, a K.I.T.T. egy másolatát is elárverezték egy amerikai aukción. A nagyjából 150 tárgyért mintegy 450 ezer dollárt (132 millió forint) fizettek a licitálók szombat este. A színész a bevétel egy részét jótékony célra fordítja.

Az online aukció legdrágábban eladott darabja természetesen a K.I.T.T. (Knight Industries Two Thousand) volt, mintegy harmincan licitáltak rá, végül körülbelül 300 ezer dollárt (88 millió forintot) adott érte a győztes.

Nem lehet tudni egyelőre, ki viheti haza a Pontiac Firebirdöt, mely egy nagy-britanniai parkolóban vár új gazdájára. A kocsi Hasselhoffé volt, azonban a sorozat forgatásán nem használták. K.I.T.T. a kultsorozatban a Hasselhoff alakította címszereplő, Michael Knight barátja és társa volt a bűnözők elleni harcban.

Az autó mellett autogrammkártyákat, díjakat és ruhadarabokat is vásároltak a licitálók, általában pár száz dollárért darabját. A vacsora, melyet a győztes vásárló a színésszel fogyaszthat el, jóval a becsült 20 ezer dolláros ár alatt, mindössze 9000-ért kelt el, csak három licitáló versengett érte.

A 68 éves színész és énekes a 80-as és 90-es évek két legendás amerikai tévésorozatában, a Knight Riderben és a Baywatchban lett világhírű.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!