Kiadták a figyelmeztetést: csak az induljon útnak, akinek feltétlenül szükséges.

Vasárnap délután dél, délnyugat felől mediterrán ciklon éri el hazánkat, a nap második felében így egyre többfelé ered el az eső, amit estétől egyre nagyobb területen vált fel havas eső, havazás. Éjjel délen és a Dunától keletre nagy területen intenzív havazás várható – írja az Időkép.

A hőmérséklet is gyorsan süllyed majd, fagypont köré csökken. Ennek és az intenzív csapadékhullásnak köszönhetően hétfő reggelre az ország keleti, délkeleti felén sokfelé hullhat 5-10 cm tapadó hó, sőt a Bükkben és a Zemplénben a 15 centimétert is elérheti a friss hó vastagsága.

Feltámad az északias szél, délen hétfőre virradóan viharos lökések is lehetnek, így hófúvásokra is számítani kell. Az érintett tájakon az utakon is zord, téli körülmények várhatók, ha nem szükséges, senki ne induljon útnak.

A Magyar Közút közleménye szerint már szombat estétől elkezdték a szükséges helyeken a megelőző sószórási munkákat, melyeket folyamatosan végeznek, de ezeket a beavatkozásokat nehezíti, hogy sok helyen az intenzív esőzésből válthat át havazásba az időjárás, ami a kijuttatott síkosságmentesítő anyagokat le tudja mosni a burkolatról.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!