Dallas környékén videóztak le egy olyan „előzést”, amilyenre senki nem számít a forgalomban.

A film ott indul, amikor egy teherautó utánfutója hirtelen táncolni kezd, majd leválik a vontatóról. A kocsik az önállósuló tréler mögött szerencsére megállnak; az utánfutó és a rajta lévő autó viszont komótos előzésbe kezd, éppen azt teherautót előzi meg, amelyről levált.

Szerencsére a látványos jelenet nem balesettel ért véget. 





Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat. 

 



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!