A Róbert Károly körúton filmezték le a sokszoros szabálysértőt.

A rendőrség a honlapján közölte szombaton, hogy beazonosították azt az autót, amellyel sofőrje csütörtökön a járdán hajtott végig a Róbert Károly körúton. A neten terjedő videóról mi is beszámoltunk.

A videó alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya indított vizsgálatot, másnapra azonosították is a járművet, az ügyben szabálysértési és közigazgatási eljárás indul. ???

Korábban egy másik autós Soroksáron hajtott hasonlóan és elég nagy tempóban a járdán. Ott egy nőt és egy gyereket majdnem el is ütött.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Itthon

Az ütközésben egy másik férfi is megsérült. A vádlott elismerte a bűnösségét.



hvg.hu
Autó

A csel nem jött össze.