A 8-as számú főúton haladt a megengedett tempó közel kétszeresével.

Péntek délután mértek sebességet a rendőrök a gyorsúton, amikor Székesfehérvár irányába feltűnt egy 210 km/h-val közlekedő jármű. A megengedett maximális tempó ezen a szakaszon 110 km/h. 

A sofőrt megállították, majd közigazgatási eljárást indítottak ellene az illetékes rendőrkapitányságon.




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

Tovább tart a kamerás autókkal zajló közúti razzia.



Dezső András
Autó

Nem igaz, hogy 236 km/h-s sebességgel száguldott egy Mustang október 8-án, noha egy erről szóló hír jelent meg ? fényképpel együtt a rendőrség hivatalos oldalán. A fénykép eredetije lapunk birtokába került, eszerint a gépkocsi sofőrje 136 km/h-s sebességgel ment, amikor a traffipax bemérte. Egy olyan útszakaszon, ahol 90 km/h a megengedett maximális sebesség.



hvg.hu
Autó

Dallas környékén videóztak le egy olyan „előzést”, amilyenre senki nem számít a forgalomban.