Az összegből akár négy darab vadonatúj Lada, és akár egy új „nyugati” prémiumautó is kijönne.

A Lada 1975-ben mutatta be a VAZ-2106-ot, vagyis az 1600-as modelljét, mely könnyen kikövetkeztethető módon 1,6 literes motorral rendelkezik. A típus egészen 2006-ig gyártásban maradt, mi pedig most találtunk belőle egy eddig nem használt, szalon-állapotúnak mondható példányt.




Az Oroszországban eladásra kínált Lada 1995-ben hagyta el a gyártósort, vagyis idén ünnepli 26. születésnapját, ennek ellenére eddig mindössze 12, azaz tizenkét kilométert hagyott maga mögött.




Az első tulajdonosa által kínált, eddig még forgalomba nem helyezett Ladáért 4 millió rubelt, vagyis átszámítva nem kevesebb, mint 16 millió forintot kérnek. Nemrégiben egy 5 kilométert futott 1977-es Nivát hirdettek közel ekkora, 3,2 millió rubeles (12,8 millió forint) áron.







Magyarországon egy ideje már nem lehet új Ladát kapni. A gyártó legmodernebb típusa, a 2014-ben leleplezett és általunk is alaposan letesztelt Vesta 905 900 rubeles (3,6 millió forint) áron nyit Oroszországban, a legdrágább és legerősebb változatért, a 145 lóerős 1,8 literes motorral szerelt Vesta Sportért pedig 1 145 900 rubelt (4,6 millió forint) kérnek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!