Abonynál történt a baleset.

Egy román teherautó összeütközött négy személyautóval, majd egy kamionnak tolta őket péntek délután a M4-es autóút 90-es kilométerénél a Szolnok felé tartó oldalon. Az egyik gépkocsit vezető férfi olyan súlyosan megsérült a balesetben, hogy a helyszínen meghalt ? közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A mentési munkálatok és a helyszíni szemle idejére a rendőrök teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt, amelyet fokozatosan szabadítanak majd fel.

Az Útinform a honlapján azt írta: az Abony elkerülő szakaszánál történt baleset miatt a 89-es jelű, Abony-észak/Újszász csomópontban leterelik a járműveket a 40-es főútra.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!