A nagyváros két, tömegközlekedésben használt járművét alakították át a fertőzöttek szállítására.

Koronavírus ? a második év



Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid?19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Hogy enyhítsék a mentőszolgálatra nehezedő terhet, Londonban két, a tömegközlekedésben használt buszt is befognak koronavírusos betegek szállítására ? adta hírül a The Guardian.

Az egyszintes buszokat úgy alakították át, hogy egyenként négy-négy beteg szállítására alkalmasak. Ehhez a járművek szinte minden ülését eltávolították. A buszokat a Go-Ahead nevű cég adja kölcsön a brit egészségügyi szolgálatnak (NHS).

A tájékoztatás szerint a buszokon a páciensek ellátásához szükséges berendezések is lesznek, és az intenzív terápiás ellátásra felkészített orvosok és ápolók teljesítenek majd rajtuk szolgálatot. A Go-Ahead négy buszsofőrt is kölcsnöz az NHS-nek, mindannyian megkapták már a fertőzés elleni védőoltást.

 Az átalakított járművek a tervek alapján London kórházaiból hozzák-viszik majd a betegeket.

A buszok elektromos hajtásúak, a beléjük kerülő eszközök működéséhez az akkumulátoraik adják az energiát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Világ

Sadiq Khan londoni polgármester szerint a vírus elszabadult a városban, a kórházak közel teljes kapacitáson működnek.



MTI
Élet+Stílus

A koronavírus-járvány miatt nagyon visszafogott, zártkörű tavalyi ceremónia után idén Londonban ünnepli születésnapját a brit uralkodó. Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint II. Erzsébet királynőnek, aki áprilisban 95 éves lesz, eltökélt szándéka, hogy a júniusban esedékes „hivatalos” születésnapi parádét ismét a hagyományos pompával rendezzék meg, nem utolsósorban azért, mert az uralkodó ezzel is ki akarja fejezni elismerését a hadsereg által a járvány leküzdésére tett erőfeszítésekért.