A hatalmas terepjárót egy kompresszorral megfújt jókora V8-as benzinmotor hajtja.

A nemrég debütált RAM 1500 TRX egy kőkemény sportos pickup, melynek kompresszoros 6,2 literes V8-as benzinmotorja 702 lóerős teljesítményt, illetve 881 Nm-es nyomatékot szabadít rá a négy kerékre. A 0-ról 100 km/h-ra 4,5 másodperc alatt felgyorsuló terepjáró végsebessége 189 km/h.




Aki esetleg túl szerénynek tartaná az alapmodell produkcióját, annak most megérkezett a Hennessey által kezelésbe vett tuningváltozat, a Mammoth 1000. A nyolcfokozatú automata váltós újdonság erőforrása 1012 lóerős teljesítményt ad le, a csúcsnyomatéka pedig eléri az 1314 Nm-t.




A 2,5 colos emelést kapott, 20 colos felnikre szerelt 35 colos offroad gumikon gördülő pickup 3,2 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra, a negyedmérföldes gyorsulást pedig 11,4 másodperc alatt, 192 km/h-s sebességgel abszolválja.

A 135 350 dolláros (39,8 millió forint) Mammoth 1000-ből idén 200 példányt terveznek gyártani, a garancia 2 év, illetve 38 ezer kilométer. Érdekesség, hogy átadás előtt minden autót több mint 300 kilométeren tesztelnek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

A Nikola újdonságát nemcsak árammal, hanem akár hidrogénnel is fel lehet tölteni.



hvg.hu
Autó

A Shelby meghozta a döntést, gyártásba küldi a nemrégiben még csak koncepcióként bemutatott erőgépet.