Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Belföld – Fürjes: idén is százmilliárdokat költ a kormány Budapestre


Budapest idén is az állami költségvetés legnagyobb haszonélvezője, ami helyes, hiszen a nemzet fővárosa, a legnagyobb magyar város, egy hárommilliós várostérség központja, 1,7 millió ember otthona, és rengeteg embernek biztosít munkát, tanulási lehetőséget vidékről is ? közölte az MTI-nek a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára. Fürjes Balázs hangsúlyozta:

a kormány 2021-ben is százmilliárdokat biztosít a főváros működésére és fejlesztésére. Budapest egyértelműen kivételes elbánásban részesül a települések között, de ez természetes: főváros csak egy van, és azt meg kell becsülnünk.

Az új híd és a kapcsolódó úthálózat összességében csökkenti a budapesti autóforgalmat.

Az állami költségvetés minden évben jelentős összegeket biztosít a városok működtetésére az önkormányzatoknak. Idén minden település több pénzt kap erre a célra, de a legnagyobb mértékben a fővárosi önkormányzatok működési támogatása emelkedik.

A 2020-as 85 milliárd forint után idén a fővárosi és kerületi önkormányzatok együttesen 116 milliárdot kapnak Budapest működési kiadásainak fedezésére, több mint harmadával növekszik a kormányzati támogatás.

A Tarlós Istvánnal kötött megállapodást Karácsony Gergely főpolgármestersége idején is betartva a kormány biztosítja a 3-as metró folyamatban lévő felújításának teljes, 200 milliárd forintos költségvetését a fővárosnak.

Autómentes lesz az új Városliget, meghosszabbítják a 3-as villamost, jobb lesz a közúti kapcsolat Zugló és Angyalföld között.

Tömegközlekedés a vidéki városokban is van, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon villamoshálózat is működik, de csak Budapest kap állami támogatást a közösségi közlekedés működtetésére ? mutatott rá Fürjes Balázs.

Idén 12 milliárd forintot, csakúgy, mint tavaly. A kormány idén 3,2 milliárd forinttal támogatja a fővárosi buszbeszerzést, 2020-ban és 2021-ben összesen 64 vadonatúj, akadálymentes, légkondicionált, környezetbarát kék busz megvásárlását finanszírozzák Budapesten. Ezek a járművek hetente félmillió budapesti utazását segítik, és már mind forgalomba is álltak.

Mindezeken felül a kormány a főpolgármesternek tavaly tett kormányzati javaslat alapján 60 milliárd forint értékben vállalja magára jelentős budapesti városfejlesztések finanszírozását és megvalósítását, így tehermentesítve a fővárosi költségvetést ? fogalmazott az államtitkár. A javaslat értelmében a városvezetés helyett a kormány valósítja meg a pesti rakpartok kerékpáros- és gyalogosbarát, zöldfelületeket, utcabútorokat, pihenőpadokat is tartalmazó átalakítását, a kétszer egysávos autóközlekedést fenntartó megújítását, a Biodóm beruházását, a turistabuszok Gellért-hegyi kitiltását lehetővé tevő, környezetbarát budai siklót, a budai fonódó villamoshálózat meghosszabbítását és az Etele téri buszpályaudvar bővítését.

Ha a főváros elfogadja megoldási javaslatunkat, 60 milliárddal tehermentesítjük a fővárosi költségvetést, 60 milliárdot spórolhat meg a főpolgármester, 60 milliárd újabb extra segítséget kap Budapest.

Fürjes Balázs szerint a kormány garanciát adott Karácsony Gergelynek, hogy az átvállalt városfejlesztések terveit a kormány a fővárossal közösen dolgozza ki, és csak a városvezetés által jóváhagyott tervek alapján lehetne építkezni. Az erről szóló megállapodástervezet a főváros elfogadására vár.

Végezetül emlékeztetett arra is, hogy a kormány intenzív támogatásával 2022-ig összesen 1052 vadonatúj metró, villamos, busz, troli állt és állhat forgalomba a budapesti tömegközlekedésben.

Az összesített adatok azt mutatják, hogy 2010 és 2021 között a kormány összesen több mint 1330 milliárd forinttal támogatja a fővárosi tömegközlekedést.

Az államtitkár szerint a panaszkodás helyett a megoldásokat kell keresni, és közös teherviselésre van szükség a járványhelyzetben.





Source link

Exit mobile version