Az autó gazdáját egyik rokona hívta fel, hogy nem mindennapi módon parkol az autója.

Oldalára borítottak egy parkoló autót Debrecenben, azért, hogy kilopják belőle a katalizátort. A Tények beszámolója szerint valószínűleg nem akartak a kocsi alá mászni a tolvajok, csakhogy felborítani egy autót nem olyan könnyű vélhetően többen voltak a tolvajok.

Abban, hogy a kocsit újra talpra állítsák öt ember segített. A tolvajok azon a lakótelepen már a második autót borították fel, most százezer forintos kárt okoztak.




Az utóbbi időben, annyira népszerű lett a nemesfémeket tartalmazó alkatrész kivágása első sorban hibird kocsik alól, hogy Angliában például 600 százalékkal nőtt ez a fajta lopás néhány év alatt.

Magyarországi statisztikákat hiába is keresnénk a katalizátorlopásokra, ilyet – mint korábban a rendőrségtől megkérdeztük – egyelőre nem készítnek, de például az angol hatóságoknak már vannak adatelemzéseik, amelyekből kiderül, hogy csak tavaly több mint 13 ezer katalizátort loptak el náluk, főleg hibridautókét.

Az ellopott katalizátorok általában külföldre kerülnek, ahol a bennük található nemesfémeket, palládiumot, ródiumot, platinát eltávolítják ? írta korábbi cikkében az Autoexpress.co.uk a rendőrségi statisztikák alapján.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

Van olyan ország, ahol 600 százalékkal nőtt a drága alkatrészek lopási statisztikája.



hvg.hu
Autó

Még az sem zavarta őket, hogy egy autós beült a mellettük lévő autóba.