A törmelékek egy furgont találtak el Egyházasfalunál.

Szakony felé tartott egy fémhulladékot szállító Ford kisteherautó, amelynek egy úthibánál lenyílt az oldalán található ajtó. Egy televízió, autóajtó, egyéb fémhulladék zuhantak az úttestre – számolt be az esetről a 112 Press.hu.

Mivel a rakomány pont egy kisáruszállító elé esett le, a sofőr már hiába fékezett, ráhajtott a pont a járműve elé eső televízióra és autóajtóra, de a hűtőrácsára is esett a lomból.




A kisáruszállító vezetője ragaszkodott ahhoz, hogy értesítsék a  rendőrséget, mivel céges járművet vezetett. A vétlen autós kocsijának az abroncsa is megsérült. A megpakolt kisteherautó sofőrje nem vitatta a felelősségét és elismerte azt is, hogy a rakomány rögzítése nem történt meg.

A balesetben személyi sérülés nem történt.

A címkép forrása a 112press.hu.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

A legjobb reklámot az élet írja.



hvg.hu
Autó

A képek alapján mintha valami fotós trükkfelvétel lenne az egész.