A jelenlegi szabályozás értelmében az új C-osztály sportmodellje akár zöld rendszámot is kaphat Magyarországon.

A Mercedes 2014-ben dobta piacra a C-osztály aktuális változatát, és minden valószínűség szerint még az idén be fog mutatkozni az elsőtől az utolsó csavarig új generáció. Az új széria csúcsát előreláthatólag továbbra is az AMG C 63 S jelenti majd, melynek koncepciója azonban teljesen meg fog változni.

A 32 millió forintos magyar listaárú kifutó Mercedes-AMG C 63 S motorházteteje alatt egy 4 literes biturbó V8-as erőforrás rejtőzik, mely két turbóval megfújva 510 lóerős teljesítményt, illetve kereken 700 Nm-es nyomatékot ad le. A szigorodó károsanyag-kibocsátási normák miatt viszont ettől a motortól búcsút kell vennünk.






Német lapértesülések szerint az új C 63 S “szíve” a kompakt A 45 S-ből érkezik. Vagyis az új csúcskategóriás C-osztályt már egy soros 4 hengeres turbós benzinmotor fogja hajtani, mely az A-osztályban jelenleg 421 lóerőt, illetve 500 Nm-t ad le.

Ennek ellenére erőhiánytól nem kell tartanunk, ugyanis az új C 63 S-ben a nagyobb turbó miatt 450 lóerősnek ígérkező benzines egység mellett előreláthatólag egy villanymotor is helyet kap. Utóbbi teljesítménye minden bizonnyal meghaladja majd a 136 lóerőt, és az összteljesítmény 520 lóerő magasságában alakulhat.

A plugin hibrid hajtásláncú C 63 S villanyhatótávja elérheti az 50 kilométert, és a jelenleg érvényes hazai szabályozás értelmében akár zöld rendszámot is kaphat a 700 Nm-nél nyomatékosabbnak ígérkezi sportmodell.

Emlékezetes, hogy a 2007-ben debütált korábbi C-osztály AMG csúcsváltozatában még egy 6,2 literes szívó V8-as benzinmotor található, mely kiviteltől függően 457-517 lóerős teljesítményű, illetve 600-620 Nm nyomatékú.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!