Egy teherautó és egy személyautó ütközött össze.

Halálos baleset történt január 14-én 12 óra után nem sokkal a 813-as számú út 1. kilométerszelvényénél, Győr térségében ? írta honlapján a rendőrség.

A hatóság közölte, hogy egy tehergépkocsi és egy személyautó ütközött össze, balesetben a személyautóban utazó négy ember életét vesztette.

A rendőrség az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárta.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!