Index – Belföld – Három év alatt térhet magához a légi közlekedés

általa megosztva admin
Kategória:



Legkorábban három év múlva érheti el a magyar légi közlekedés a 2019-es szintet, miután a járvány korábban sosem látott visszaesést okozott az iparágban.

Tavaly csaknem 60 százalékkal esett vissza a légtérben átrepülő, valamint Budapestre érkező és onnan induló járatok száma

? közölte szerdán a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat az MTI-vel.

A tavaly bevezetett korlátozások, valamint az utazási szokások változása miatt a magyar légiforgalmi szolgálat által felügyelt gépmozgások ? azaz a hazai és a koszovói átrepülő gépek, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező, illetve onnan induló járatok, valamint a nem ellenőrzött légtérben közlekedő kisgépek ? száma jelentősen elmaradt a 2019-estől, amikor több mint egymillió repülőgép biztonságos közlekedését szavatolták a magyar irányítók. A közleményben kiemelik:

2020-ban volt olyan nap, amikor a korábbi években tapasztalt háromszáz járat helyett csupán tizenkilenc fordult meg a légikikötőben. A járványhelyzet a kisgépes repülésekre ? az úgynevezett nem ellenőrzött légtér forgalmára ? hatott a legkevésbé: ott 23 százalékos csökkenést regisztráltak. Az Eurocontrol legkedvezőbb előrejelzése szerint a légi forgalom legkorábban 2024-re állhat vissza a 2019-es szintre, így a HungaroControl az idén a 2019-es gépmozgások 50-60 százalékával számol.





Source link

Translate ?