A zuffenhauseni gyártó kompakt roadsterének első generációja 1996-ban mutatkozott be.

A Porsche 1993 augusztusában a Detroiti Autószalonon tárta először a nagyközönség elé a középre szerelt boxermotorral felvértezett kompakt roadster, a Boxster első prototípusát. Három évvel később, 1996-ban aztán a típus sorozatgyártásba küldött végleges változata is feltűnt a színen, a Boxster 25. születésnapját 2021-ben pedig ezzel a limitált szériával ünnepli a német vállalat:




Az optikailag az első tanulmányautóra hasonlító Boxster 25 Jahre a Boxster GTS 4.0-ra épül. Az egyedi 20 colos felniket kapott újdonság nem lesz gyakori látvány az utakon, ugyanis mindössze 1 250 példány készül belőle.




Míg az első Boxsterben egy 204 lóerős teljesítményű, illetve 245 Nm nyomatékú 2,5 literes 6 hengeres benzinmotor található, addig a most debütált verziót egy kereken 400 lóerős, illetve 420 Nm-es produkciót előadó 4 literes 6 hengeres egység mozgatja.




A 7-fokozatú PDK automataváltóval szerelt sportkocsi 4 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100-ra, a végsebessége 293 km/h.




A kereskedésekbe március végén megérkező, alaposan felextrázott Boxster 25 Jahre alapára 94 986 euró (34,1 millió forint). Összehasonlításképp, a GTS 4.0 árcéduláján 84 813 eurós (30,5 millió forint) összeg olvasható.




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!