Azt ígérik, hogy nem az utcák, hanem az emberek köré építik.

Szaúd-Arábiában, a Vörös-tenger partjára tervezett futurisztikus óriásmetropolisz részeként autómentes várost terveznek létrehozni. A 170 kilométer hosszan elnyúló, The Line néven emlegetett városban nem lesznek autók, utcák és nem lesz szén-dioxid-kibocsátás ? jelentette be Mohamed bin Szalmán trónörökös.

A fejlesztők a Twitteren azt írták: a modern városok szennyezettek, zsúfoltak, hangosak és elszakadtak a természettől, ami hátrányosan befolyásolja az élet minőségét. A jövő általuk elképzelt mintavárosa, amely egymillió lakosnak ad otthont és évi ötmillió turistát vonz majd, egészen más lesz.





A 26 500 négyzetkilométeres megaváros, Neom fontos eleme a Vision 2030 programnak, amelynek keretében Szaúd-Arábia gazdasága átalakítását és kőolajfüggőségének csökkentését tervezi. A település az ország északnyugati csücskében létesül 500 milliárd dollárból az állami fejlesztési alapból (Public Investment Fund, PIF). A beruházás első fázisát 2025-re tervezik befejezni.

A tájékoztatás szerint The Line lesz 150 éve az első olyan város, amelyet „nem utcák, hanem emberek köré” építenek. A hétköznapi élet minden színtere ? például az iskolák, egészségügyi központok, szabadidő-létesítmények, parkok ? elérhetők lesznek legfeljebb öt perc gyaloglással, a nagyobb távolságokat teljesen automatizált közlekedési rendszerrel érhetik el a lakók.

A tervezők azt ígérik, hogy mesterséges intelligencia könnyíti meg a lakók életét, a város energiaellátását pedig teljes egészében megújuló forrásokból fogják fedezni. A projekt 380 ezer új munkahelyet teremt az ígéretek szerint.

Nem ez az első eset, hogy egy futurista sivatagi megaváros tervével ambiciózus célt tűzött maga elé Szaúd-Arábia: 2005-ben meghirdették az Abdullah király nevét viselő megapolisz (King Abdullah City) tervét, amely az akkori bejelentések szerint 1,3 millió munkahelyet teremtett volna. A hat tervezett városrészből azonban végül csak egy valósult meg, és a tervezett kétmillió helyett jelenleg csak 10 ezren lakják a semmiből létrehozott települést.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

A képek alapján mintha valami fotós trükkfelvétel lenne az egész.



MTI
Autó

A parkokban túl sokan vannak, így több hely jut biztonságosan mindenkinek.