Site icon City Futi Futárszolgálat

Autó: Testvérpárbaj: VW Golf a Seat Leon ellen


A Volkswagen még 1974-ben dobta piacra az első Golfot, melynek aktuális nyolcadik generációja megannyi késést követően tavaly tűnt fel a színen. A német konszern spanyol márkája, a Seat csak 1999-ben vette fel a fonalat ebben a kategóriában, mégpedig a 4-es Golf technikájára épülő első Leonnal, melynek dédunokája az idén év elején leleplezett negyedik generációs Leon.

Az azonos kategória ellenére a merőben eltérő formatervek miatt sok laikus nem is gondolná, hogy a 8-as Golf és az új Leon tulajdonképpen édestestvérek. Pedig bizony azok, és a lemezek alatt rejtőző technika lényegében teljesen megegyezik egymással.

Lássuk, hogy mit kapunk a pénzünkért ezektől a közös génkészletű, de más-más karakterű kompaktoktól.













Külső

A Volkswagen Golf elsősorban sosem a külsejével hódított, és nincs ez másképp a legújabb nekifutás esetében sem. A nyolcadik generáció egész karakteres külsőt kapott, amit sokan szeretnek és legalább annyian nem, abban viszont szinte teljesen biztosak vagyunk, hogy ez a formaterv néhány év alatt tökéletesen bele fog szürkülni az európai nagyvárosok utcaképébe.

Ha unalmasnak találjuk a Golfot, akkor érdemes néhány pillantást vetnünk mediterrán testvérére, melybe hunyorítva ugyan bele lehet látni egy keveset az új Focusból, összességében véve azonban mégis egy üdítően friss vonalvezetést kapunk. A Leonon sokkal hangsúlyosabb a hűtőrács, mint a Golfon, ezenkívül a fényszórók és a hátsó lámpák is karakteresebb hatásúak a spanyol delikvensen.







A Leon 9 centiméterrel hosszabb a testvérénél, ezt azonban csak mérőszalaggal lehet tetten érni, szemre nem igazán látszódik a különbség. Az oldalüvegek kialakításába némi játékosságot próbáltak vinni a tervezők: a német modell A-oszlopánál található egy extra kis ablak, a spanyol kompakt esetében pedig a C-oszlopra került egy ráadás kis háromszögletű üvegfelület.

A képeken látható Lime sárga metál, illetve Mystery kék metál fényezések ára 264, illetve 207 ezer forint.

A kerékjárati ívek mindkét esetben élükre vasaltak, a Leon oldalsó lemezeit viszont bátrabb és élettel telibb vonalak szabdalják. Szépségről és stílusról kár vitatkozni, egész biztosan mindkét modell dizájnjának megvan a maga rajongótábora: van, aki a poroszos, és van, aki a latinos karaktert részesíti előnyben.







Utastér

Ha az alul enyhén csapott kormány, a kézi váltó és a dupla kijelzőszett szentháromságát tekintjük, akkor első blikkre nem sok különbség fedezhető fel a műszerfalon. Alaposabb szemrevételezést követően azonban előjönnek a kisebb-nagyobb különbségek.

A Golfban pillanatok alatt otthon tudjuk magunkat érezni, a szellőzőrendszer nyílásait remekül elrejtették, a középső érintőkijelző kevésbé áll ki a műszerfalból és egy picit mintha ergonómikusabban lenne kialakítva, mint a Leonban. Utóbbi műszerfala egy picit baltával faragottabbnak tűnik, amit egyesek akár sportosabbnak is gondolhatnak, ezzel viszont abszolút nincs összhangban a tesztautónk nagyon mesterkélt hatású fabetét megoldása.













A felhasznált anyagok minőségét illetően nagyobb különbségre számítottunk, de a Leon szinte képes hozni a Golf szintjét, összeszerelési minőség tekintetében pedig egyáltalán nem találni különbségeket. Egyik autóban sem volt cicergő és nyöszörgő alkatrész, viszont a hangszigetelés egy picit jobban sikerült a Golfban. Ami persze nem véletlen, hiszen a VW-konszern márkáinál szuperfinom patikamérlegen játszadoznak a különböző hozzávalók adagolásával.

A kormány mögötti 10,25 colos digitális műszeregység igényes grafikájú, személyre szabható megjelenésű, és az alapáron 8,25, felár ellenében 10 colos középső érintőpanelre sem lehet panaszunk. A hardver ugyanaz, a felhasználói felületek viszont eltérőek, meglátásunk szerint a Golfé a jobb rendszer. Közös vonás, hogy a nyomó- és tekerőgombok számát minimálisra vették, vagyis a legtöbb funkciót érintéssel lehet elérni, ami egyrészt trendi, másrészt elterelheti a figyelmet a vezetésről.













A mintegy 100 ezer forintos tételt jelentő tolatókamera képével kapcsolatban nem tudunk nyilatkozni, mert mindkét tesztautóban csak parkolóradar volt, ami körülbelül 140 ezer forintos tételt jelent, hasonlóan a kulcs nélküli indításhoz. USB-C aljzatból nincs hiány, a régebbi USB-A portot használókra viszont nem gondoltak a fejlesztők.

A LED-fényszórót a Golfban jobban szerettük, messzebbre és egyenletesebben világított, de azért a Leon földre Hola!-t vetítő fényeffektje is hozott némi barcelonai langymeleget a hideg magyar valóságba.







Míg a Golf az Audi A3-aséval megegyező, viszonylag rövid tengelytávval rendelkezik, addig a Leon az Octavia 5 centiméterrel hosszabb padlólemezét kapta meg. Ennek köszönhetően utóbbi második sorában több hely jut a lábaknak, ellenben a csomagtartó mindkét autó esetében 380 literes, vagyis átlagosnak mondható.

Akinek ez kevés, az választhatja a 611 literes csomagtartójú Golf Variantot vagy a 617 literes puttonyú Leon ST-t. A korábbi hagyományokkal ellentétben egyik modellből sem készül háromajtós kivitel.













Milyen vezetni őket?

Városba vélhetően az 1 literes 3 hengeres alap benzinmotor 90, illetve 110 lóerős teljesítménye is elég lehet, azonban általános használatra mindenképpen jobb választásnak tűnik a tesztautóinkban lévő 1,5 literes 4 hengeres benzines egység. Ennek a finomabb járású egységnek a 130 lóerős teljesítménye, illetve már 1400-as fordulatszámtól lehívható 200 Nm-es csúcsnyomatéka 9 másodperc körüli 0?100-as szintidőt, illetve mintegy 215 km/h végsebességet tesz lehetővé.

Mindkét autó 1,3 tonna körüli tömegű, így a menetteljesítmények lényegében megegyeznek egymással, és a fogyasztásban sem tapasztaltunk lényeges eltérést: 100 kilométerenként 6,7?6,8 liternyi benzint tüntettek el az 1.5 TSI egységek. A kicsit haladósabb figurára vágyók számára ott van ugyanennek a motornak a 150 lóerős változata, ezenkívül pedig a lágyhibrid, plug-in hibrid, illetve dízel verziók mellett sem mehetünk el szó nélkül.

A gépháztető olcsó kitámasztós fajta, teleszkópos megoldással a Skoda Octavia tud szolgálni.













Mindkét tesztautóban az alapáras hatfokozatú kézi váltó található, ami egy csökkentett belső súrlódású, korrekt kapcsolási érzetet biztosító egység. Automata váltó fronton egy hétfokozatú duplakuplungos DSG-t kínál a konszern, mely elsősorban apró váltókarjáról, illetve a mechanikus helyett elektronikus Shift by Wire működéséről ismerszik meg.

A már említett jobb hangszigetelés miatt a Golfban kicsit nagyobb csendben utazhatunk, nemcsak a menetszélből, hanem a motorhangból is hajszálnyival kevesebb jut be az utastérbe. A felfüggesztésre egyik esetben sem lehet panaszunk, illetve itt jegyzendő meg, hogy közepes felszereltségi szinttől felfelé a Golfban hátul komolyabb tudású futómű található.

Mind a Leon, mind a Golf agilis kompakt, remek vezethetőséggel, korrekt kormányzással, alacsony tömegközépponttal és vezetési pozícióval. Vagyis mindkét modell remek alternatíva az egyre sebesebben száguldó SUV-vonatra felpattanni nem szándékozók számára.













Konklúzió, árak

Az egyik kicsit itt jobban átgondolt, a másik kicsit ott szebb, az egyik kicsit itt halkabb, a másik kicsit ott karakteresebb. Hatalmas, világmegváltó különbségeket nem lehet felfedezni az új Golf és az új Leon között, melyeket jó érzékkel úgy alkottak meg a Volkswagen konszernnél, hogy a nap végén azért mindenki megtalálja a számítását.

Az észnek szóló Golf magyar alapára 5,98 millió forint, mely összeg ellenében egy 110 lóerős 1 literes motorral szerelt VW vezethető haza. Az inkább a szívet célkeresztbe vevő Leonból 90 lóerős változat is kapható, ami 6,03 millió forinttól indul, a 110 lovas kivitel alapára 6,43 millió forint.

A tesztre kapott Golf Life 1.5 TSI 8,13 millió forinttól indul, a jól felszerelt Leon Xcellence 1.5 TSI pedig minimum 8,11 millió forint ellenében állítható be a garázsunkba.

A házon belüli riválisok közül a 110 lóerős Skoda Octavia 7 millió forint magasságában nyit, a hasonló motorral felvértezett Audi A3 pedig 8,3 millió forinttól indul. Kategóriában belül jó vétel lehet a 100 lóerős motorral már 4,75 millió forinttól fogható Kia Ceed, mely 140 lóerős változatban 6,27 millió forintos alapárral bír. A 125 lóerős Ford Focus listaára 7,19 forinton nyit.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.





Source link

Exit mobile version