A 600 kilométeres út dokumentumát egy 15 perces videóba sűrítették össze.

Tavaly októberben tette elérhetővé néhány kiválasztott tesztelő számára a teljes önvezetés funkciót a Tesla ? természetesen béta verzióban ? amelynek működéséről már több videót láthattunk, és most is látható, ha nem is tökéletes még a technika, komoly bizonyítéka az út annak, milyen szinten áll jelenleg a Teslák önvezetési képessége.

A jármű több mint 600 kilométert tett meg gyakorlatilag anélkül, hogy a sofőrnek a kormányhoz kellett volna nyúlnia. Egyszer kellett csak beavatkoznia, amikor útra került törmeléket kellett kikerülnie.





Az út viszonylag ideális körülmények között zajlott nagyrészt autópályás szakaszokon zajlott, ahol a Tesla Model 3 láthatóan otthonosan mozog a kamerás, szenzoros rendszerén keresztül.

Legalább ilyen szinten működő rendszert bevezetni nagyobb kihívás lesz majd olyan országokban, ahol az időjárási és a közlekedési infrastruktúra is kevésbé ideális körülményeket teremt. Ilyen helyeken a Lidar-alapú, lézeres, 3D-s rendszerek jobban beválhatnak, amelyekkel már a Tesla is kísérletez egy ideje.

A Tesla azt tervezi egyébként, hogy hamarosan előfizetéses szolgáltatásként elérhetővé teszi a „teljes önvezetést” 10 ezer dolláros ár ellenében.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

A cég részvényeinek ára csak az elmúlt egy év alatt megnyolcszorozódott.



hvg.hu
Autó

A Tesla kapitalizációja 250-szer nagyobb már, mint amekkora a vállalat várható nyeresége, az Arrival brit-orosz cég értéke is csaknem 16 milliárd dollár, miközben még egyetlen járművet sem dobtak piacra.