A felfrissített szabadidő-autóval jelentősen nagyobb távolság tehető meg elektromosan, mint eddig.

A Bentley 2012-ben valósággal sokkolta az autós társadalmat azzal, hogy közszemlére bocsátotta az igencsak véleményes külsőt kapott EXP 9 F koncepcióautót. Az ezt követő években szerencsére sokat dolgoztak a járgányon, melynek Bentayga néven a 2015-ös Frankfurti Autókiállításon mutatkozott be a véglegesnek mondható, már sokkal vállalhatóbb dizájnt kapott változata.

A Bentaygának nemrégiben varrták fel a ráncait, de akkor a környezettudatosnak mondott hibrid változat még nem újult meg. Most viszont igen, íme a felfrissített, javított hatékonyságú Bentayga Hybrid:




A második generációs Audi Q7 által is használt platformra épülő Bentayga egy 5,14 méter hosszú, és alapesetben 2,44 tonna tömegű hatalmas divatterepjáró, melynek 2,65 tonnás hibrid kivitelének mozgatásáról egy 3 literes turbós V6-os benzinmotor, egy villanymotor és egy lítium-ion akkumulátorcsomag gondoskodik.

A benzines egység 340 lóerős és 450 Nm nyomatékú, ami mellé 128 lóerőt és 350 Nm-t ad a villanymotor.




A 449 lóerős összteljesítményű, illetve 700 Nm-es rendszernyomatékú SUV 5,5 másodperc alatt lő ki álló helyzetből 100-as tempóra, a végsebesség 254 km/h.







Normál hálózati töltővel körülbelül 7,5 óra alatt tölthető fel teljesen a 17,3 kWh kapacitású akkumulátor, ami gyorstöltővel ennél háromszor gyorsabban telepumpálható elektronokkal.

Az e-hatótáv a külső megjelenés mellett az utasteret is érintő ráncfelvarrás során 29-ről mintegy 50 kilométerre nőtt, a teljes hatótávolság pedig eléri a 863 kilométert.




 




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!