Közel 20 százalékkal csökkent a piac mérete az elmúlt évben az egy évvel korábbihoz képest.

Magyarországon tavaly 128 031 új személygépjárművet helyeztek forgalomba 2020-ban, 19 százalékkal kevesebbet a 2019-es évinél – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) az elmúlt évről készített összefoglalójában.

A közleményben kiemelték, hogy az értékesítésben a benzines autók túlsúlya érzékelhető a dízelek kárára, ami – értékelésük szerint – a széndioxid kibocsátás szempontjából nem jó folyamat, míg más károsanyagok oldaláról nézve kedvezőbb. A tisztán elektromos és a plug-in hibrid autók piaci részaránya 2,5 százalék alatt maradt. Rámutatnak arra is, hogy az elektromos autókra biztosított állami támogatás egy nap alatt elfogyott, azonban a visszajelzések azt mutatják, hogy a gyors foglalás nem minden esetben jelent majd üzletkötést.

Az egyesület közleménye szerint tavaly a használtautó-behozatalal 130 ezer darabbal némileg felette volt az új autókénak. A magyar személygépjármű park átlagos életkora a 2008. évi 10,5 évről mára 15 év közelébe öregedett, ami azt jelenti, hogy átlagosan EURO 4-es besorolású. (Jelenleg az újonnan forgalomba hozott autók EURO 6-os besorolásúak.)

A nagyhaszonjárművek esetében a koronavírus miatti leállások még inkább kihatottak a piacra. A nagyhaszonjármű gyártók bezárásra kényszerültek március elején és az új megrendelések mellett a forgalomba helyezések is drasztikusan csökkentek. A teljes tavalyi évben forgalomba helyezett nagyhaszonjárművek száma 3380 darab, ami 36 százalékkal kevesebb az előző évinek, az egyesület becslése szerint 2021-ben az adatok közelítik a 2019. évit.

A motorpiac volt az, amely növekedni tudott tavaly 5,2 százalékos mértékben, ugyanakkor a korábbi év nagyarányú 30 százalékos növekedésével szemben ez is jelentős lassulást jelent.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


MTI
Autó

A biztató szeptemberi hónap után ismét jelentősen csökkent a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban.



hvg.hu
Autó

A Kia Riótól a Suzuki Vitarán és a Ford Mondeón át a Mercedes S-osztályig nézték meg tizenhat kategóriában, mennyiért kínálják Magyarországon az új autókat.