Az autóipar egyértelműen az elektromos meghajtás felé halad, és ez meg is látszik a mostani, leginkább figyelemre méltó járműveket összefoglaló gyűjtésünkben, ahol már háttérbe szorultak a hagyományos hajtású modellek.

1. Ferrari Purosangue




Az olasz márka belépése a szabadidő-járművek (SUV) piacára biztosan drámai pillanat lesz, és egyre közelebb az idő, amikor erre ténylegesen is sor kerülhet. Nagyon úgy tűnik, idén vagy legkésőbb jövőre végleges formájában is megismerhetjük a maranellóiak 600 lóerőnél erősebbnek ígérkező első szabadidő-autóját.

A járműről először 2017-ben röppentek fel a pletykák, majd hamarosan az is kiderült, hogy a modell neve Purosangue lesz, ami az angol telivéreket jelöli az olasz nyelvben. A Ferrari-crossover dizájnját egyelőre csak virtuális tervek alapján lehet sejteni, a mechanikai részleteket illetően azonban a jelenlegi Ferrari-kínálatot ismerve biztosra vehető, hogy a 3.9 literes V8-as motort kapja, két turbófeltöltővel és nagy valószínűséggel 650 lóerő körüli teljesítménnyel. A típusból minden bizonnyal lesz hibrid is, hasonlóan a Ferrari SF90 Stradale hiperautóhoz, ami ugyanennek a hajtásláncnak egy másik, még inkább extrém megtestesítője.

2. Mercedes/AMG SL

A Mercedes-Benz SL a márka leginkább klasszikus roadstere. A stuttgartiak a műfaj etalon autóját 1954-ben mutatták be 300 SL Gullwing néven, amely a legendás sirályszárnyas autó volt. A sorozat hetedik generációja a Daimler tervezési vezetője Gordon Wagener elmondása szerint éppen ezt az ikonikus autót idézné vissza ? de nem retró stílusban.

A modellből természetesen érkezik sportos AMG-variáns is, amelynek fejlesztését teljes egészében az affalterbachi sportrészleg munkatársai végzik, és a hírek szerint a kocsi mechanikailag a Mercedes-AMG GT-re épül. Előzetes információk szerint a hátsókerék-hajtású SL 43 lehet a polgári alapmodell, a csúcsváltozat pedig a 4.0 literes, biturbó V8-asara épülő hibrid-hajtásláncú összkerékhajtású autó, SL 73e néven.

3. Nissan 400Z




Ha a japán márka egy ?Z? modellel rukkol ki az mindig különleges esemény. Egy olyan széria folytatására készülnek jövőre, amelynek gyökerei egészen a 70-es évek legendás 240ZG típusáig nyúlnak vissza, és amelynek az utolsó darabja több mint egy évtizede jelent meg a Nissan 370Z formájában. Éppen ideje tehát a generációváltásnak, amelyből egyelőre egy igen meggyőző külsejű prototípust lehetett látni.

A hírek szerint az idén bemutatkozó Nissan 400Z szériaautó szinte teljesen megegyezik a koncepciójármű megjelenésével. Az újdonság motorja biztosan nem okoz majd csalódást: a háromliteres, V6-os, biturbó manuális váltóval párosítva szinte biztosan garantálja az élményeket. A 400Z motorját a Nissan jelenleg is használja a japán belpiacos Nissan Skyline-ban és különböző Infiniti-modellekben. Jelen pillanatban a legerősebb specifikációjában 406 lóerős és 475 Nm nyomatékú, ami több mint a Nissan 370Z volt a maga 3,7 literes motorjából származó 328 lóerejével.

4. BMW i7




A BMW mint az egyik legnagyobb kínálattal rendelkező prémium márka új korszakát éli, amelynek nyomán számos olyan modellt mutat be, amely akár egy évtizede is elképzelhetetlen lett volna tőlük. Ma már ott tartunk például, hogy az első teljesen elektromos 7-es sorozatot várjuk BMW i7 logóval. Ami a műszaki ígéreteket illeti, a BMW i7 ?feleslegesen sok lóerővel? és megfelelően nagy hatótávolsággal rendelkezik majd. Némiképp konkrétabban, az elsődleges információk szerint az i7 valószínűleg 500-700 lóerő közötti teljesítményű hajtást kap, a hatótávolsága pedig 600 kilométert meghaladó lesz. A kocsikba a híresztelések szerint 120 kWh-os akkumulátorok kerülnek.

A megjelenése minden bizonnyal követi a nemrégiben megismert BMW-k stílusát a hatalmas ?hűtőráccsal?, amely nem különbözik a BMW iX-től és a közelgő i4-től. A BMW i7-est vélhetően végleges formájában láthatjuk idén, de a megjelenését még megelőzi az i4 debütálása is.

5. Hyundai Ioniq 5




Az Ioniq önmagában is egy új márka, amely 2020-ban indult a Hyundai-on belül, és kizárólag dél-koreai márka elektromos autóit jelöl a jövőben. Az Ioniq 5 lesz az első modell ezen a márkanéven, ami egy közepes méretű, kompakt szabadidő-autó (CUV). Érdekessége, hogy a hírek szerint napelemes tetőt kap, amely közvetlenül tölti az autó 12V kisfeszültségű akkumulátorát és a nagyfeszültségű meghajtó akkut.

Az autó 58 kWh, illetve 72 kWh kapacitású akkumulátorral lesz megvásárolható. A nagyobb akkus modell hatótávját 450-500 km közé várják, de ez a becslés leginkább a Kona elektromos változatának 64 kWh akkuján alapul. A jármű fontos lépcsőfoka a Hyundai célkitűzésének, hogy 2025-re csoportszinten egymillió tisztán elektromos gépkocsit értékesítsenek, és 10 százalékos részesedést érjenek el a globális elektromosautó-piacon.

6. Mercedes EQB

Az év egyik legfontosabb újdonsága minden bizonnyal a magyar gyártású Mercedes EQB modell, amelynek gyártása hamarosan elindul Kecskeméten. A modell legegyszerűbben a jelenlegi GLB-osztály mentén értelmezhető, amely egy kompakt méretű szabadidő-autó. Ennek megfelelője lesz tisztán elektromos hajtással az EQB. Ami a hajtásláncát illeti, a modellben egy 60 kWh-s akkumulátorcsomag lehet alapból, nagyjából 400 kilométeres hatótávval, de természetesen több szintű teljesítményopcióval lehet majd rendelni, amelyek közül vélhetően a leggyengébb 204, míg a legerősebb 335 lóerős lesz.

Az elektromos variánsban a padlólemezben lesznek az akkumulátorok, emiatt lehetséges, hogy valamivel magasabb ülőhelyzetet kínál majd az utastérben, mint a hagyományos hajtású változata. A legfőbb konkurensei a Volvo XC40 Recharge, a Lexus UX elektromos változata lesznek.

7. Nissan Ariya




A Nissan új elektromos crossovere igazán futurisztikus dizájnt egyesít jókora kabintérrel. Az újdonság további érdekessége, hogy a villanyautó vezető termékmenedzsere egy magyar fiatalember. A modellt összesen ötféle hajtási és kapacitási változatban lehet majd rendelni, amelybe belefér a dupla motoros kiszerelés összkerékhajtással is.

A kétkerék-meghajtású és egymotoros alapmodelleknek két változata lesz: 217 és 242 lóerővel. Az első 63 kWh-s nettó kapacitású akkumulátorral rendelkezik és 360 kilométeres hatótávval, a második változat már 87 kWh-s akkumulátorral, amely akár 500 kilométeres hatótávot is biztosít.

8. Skoda Enyaq GT




2021 második felében ékezhet az Skoda Enyaq GT, amely a csehek első elektromos szabadidő-autójának az Enyaq néven megismert modellnek a sportosabb, kupéformájú megfelelője. A száz százalékban elektromosan hajtott crossover a Volkswagen-csoport MEB moduláris platformra épül majd. Az autót az anyacég 58 vagy 77 kWh kapacitású akkumulátoraival dobják piacra, a leghatékonyabb változatának hatótávja elérheti az 510 kilométert.

A modellt várhatóan 2021 második felében mutatják be, ami azért fontos, mert ezzel a lépéssel a Skoda Enyaq GT megkapja azt piaci előnyt, hogy a csoporton belül riválisait ?  Cupra Tavascan, VW ID.5 ? megelőzve lesz kapható.

9. BMW M3 Touring




Bár 20 évvel ezelőtt a bajorok bemutattak egy BMW M3 Touring (kombi) koncepciót, amely az akkori 3-ason (E46-on) alapult, ám a projekt megmaradt ötlet szintjén, nem lett belőle szériaautó. Nagy meglepetésre a müncheni márka változtat a korábbi gyakorlatán és az M3 legújabb generációja Touring változatot is kap, amely 2021 vége felé debütálhat.

Az Audi RS4 Avant és a Mercedes-AMG C63 ellenfele a bajorok S58-as kódú hathengeres, kéttubrós motorját kapja, ami az új M3 szedánban és az M4 kupéban 480 és 510 lóerővel érhető el. Az M3 Touring minden bizonnyal ugyanezeket a teljesítményparamétereket örökli majd meg azzal a különbséggel, hogy vélhetően a kombi alapkivitelben is négykerék-meghajtású lesz.

10. Jaguar J-Pace




A J-Pace szintén egy teljesen elektromos modell, amelynek elsődleges feladata alternatívát kínálni a Tesla Model X-szel szemben a nagyméretű prémium elektromos SUV-k piacán. Ami a platformját illeti, a várakozásoknak megfelelően azonos lesz a következő Jaguar XJ és az új generációs Range Roverével. A J-Pace gyártása a márka Castle Bromwich-i létesítményben folyik majd, amelynek fejlesztésére az új platform bevezetése kapcsán nem kevesebb, mint 1,1 milliárd eurót költöttek.

A J-Pace alapvetően egy nagyteljesítményű és nagy kapacitású, akár 100 kWh-s akkumulátorral készülő jármű lesz, legalább 480?500 kilométeres hatótávval. Ugyanakkor úgy hírlik, a britek fontolgatnak egy kisebb akkupakkal és szerényebb teljesítménnyel rendelkező változatot is, amelynek nyomán a J-Pace ára is elérhetőbb tartományba kerülhet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

Trendfordulat idén nem lesz, a nagy modellpremierek majdnem fele szabadidő-autó lesz 2019-ben. Ezen nincs is mit csodálkozni, amikor minden harmadik eladott új autó SUV Európában. Egy másik fronton viszont zajlik az elektromos autók térfoglalása, de szerencsére a ?régi világnak? még maradt néhány látványos nagy dobása jövőre is.



hvg.hu
Autó

A világon évente gyártott 80 millió kocsi alig több mint 2 százalékát adják a tisztán elektromos autók, mégis egyre inkább csak róluk szól az iparág. Összeszedtük az év legjobban várt újdonságait, és a listán alig maradt hely a hagyományos motorú kocsiknak.