A terepjáró az eredetileg tervezettnél később kerül gyártásba.

A Ford 1966-ban dobta piacra az első Broncót, amelynek ötödik generációja 1992-ben látott napvilágot, négy évvel később pedig beszüntette a típus gyártását. Az O.J. Simpson-féle rendőrös üldözéses tv-közvetítés által 1994-ben minden korábbinál híresebbé vált típus tavaly nyáron visszatért, megérkezett a teljesen új Bronco.

A típusnak – amely Európában hivatalosan nem kapható, de az egyik hazai Ford-kereskedő Magyarországra hozza – az eredeti tervek szerint márciusban kezdődne meg a sorozatgyártása, a friss hírek szerint azonban erre csak május elején kerül majd sor.

Az amerikai kereskedések január 19-től kezdve vehetnek fel rendeléseket a nem titkoltan a Jeep Wrangler ellenfelének szánt új Broncóra. A kiváló terepjáró képességekkel rendelkező modell amerikai alapára 29 995 dollár (8,85 millió forint), a legdrágább kivitel árcéduláján pedig 59 305 dolláros (17,5 millió forint) összeg olvasható.




A típus testvérmodellje, a Jeep Compass és a Jeep Cherokee riválisának szánt Bronco Sportot már tavaly november óta gyártják.

A Bronco két- és négyajtós változatban fog készülni, és mindegyik változatának levehető a teteje, illetve az ajtajai is. A 29,4 centiméteres hasmagasságú terepjáró gázlómélysége 85 centiméter.




Az alapmotor a gyártó már jól ismert 2,3 literes 4 hengeres turbós benzines egysége, amely 270 lóerőt és 420 Nm-t ad le. A váltója egy hétfokozatú Getrag kézi egység, de felár ellenében akár tízfokozatú automata váltó is rendelhető hozzá.

Akinek több erőre van szüksége, választhatja a 2,7 literes biturbó V6-os erőforrást, amelynek 310 lóerős teljesítménye, illetve 542 Nm-es nyomatéka kizárólag egy tízfokozatú automata váltón keresztül érkezhet meg a kerekekre.




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!